3. fejezet – Meggondolatlanság átka – Csapda.
Morogva szakadok el a laptopom elől, mikor megint Raven mély
hangja jelzi, hogy vacsora van. Nagyon, nagyon, nagyon nem szeretem ezt a
helyzetet! Elég volt a bébiszitterekből, főleg Ravenből! Valahogy el kell innen
tüntetnem! Engem folyton húz, Lucynak meg a kislábujj körmét is lereszeli, ha
az aranyosan pislog rá!
Így tehát következtettem. Csinálnom kell valamit, hogy
eltűnjön ez a feketében járó, mindenbe belepofázós, bunkó szemétláda! Igen,
tűnjön, vesszen, égessék el máglyán, vagy mit bánom én, csak menjen innen minél
gyorsabban, mert komoly problémáim vannak azzal, hogy itt tartózkodik!
Elsősorban, mindenbe, de tényleg mindenbe beleszól, ami hozzám köthető!
A második… minek ide több indok, bőven elég ez az egy is!
Főleg, hogy ezek mellett tökre úgy viselkedik, mintha a bátyám lenne, vagy mi a
tököm… Vállba bokszol, néha átkarolgat, sőt, van, amikor mintha a csaja lennék,
dicsérget… máskor meg azzal is baja van, hogy levegőt veszek.
Komoly bajai lehetnek, nem tagadom! Főleg, hogy néha már
haza sem megy, anyáék engedélyt adtak arra, hogy az ÉN szobámban aludjon, ha
nincs kedve hazatolni a képét. Hát még jó, hogy élből nem tesznek ki a
szobámból, és adják oda neki! Hát fuhh…
és ezek mellett, talán a leges legrosszabb az egészben, hogy mikor Lucy alszik,
akkor jön engem boldogítani, és tanul velem. Főleg, hogy úgy is tudja, hogy a
nyelvekkel hadilábon állok, ezért jön az ő 4 nyelven folyamatosan dumáló nagy
fejével, és próbálja a franciát a buksimba erőszakolni.
Esküszöm, ötletem sincs, hogy mi a francot csináljak… Ha el
akarnám kalapálni, az se menne, mert az a nyomorék meg 7 éven keresztül
fullkontakt karatés volt… Remek, nem?
Akármivel próbálkozom, semmi se sikerül… de tényleg semmi! Épp a nagy
világmegváltó bosszúhadjárataim szövögetése foglal el, de egy bizonyos illat…
egy bizonyos málnás pite illata az egészet feloldja, és a holdra repíti.
Kettő, de van az három is… szóval három fokozattal
gyorsabban rohanok az ebédlőhöz, és vigyorogva látom, hogy bizony-bizony ott a
pite. Már a nyálam folyik a szám szélén, Raven meg vigyorogva leül, és vág
nekem. Azaz, az én terveim alapján nekem… és ha kell neki a keze, akkor azt a
pitét elém fogja tolni.
- Szöszi, folyik a nyálad. – vigyorog rám, én meg hirtelenjében tanácstalan vagyok… a kést, a kanalat, vagy a villát basszam hozzá?!
- Szöszi, folyik a nyálad. – vigyorog rám, én meg hirtelenjében tanácstalan vagyok… a kést, a kanalat, vagy a villát basszam hozzá?!
Várjunk… mit keres itt ennyi evőeszköz, ha csak pitét
eszünk? Pislogok, és hirtelenjében nem kezdek el anyázni, amiért a hajszínemmel
piszkál… De fogom őt még ezért bántani! Nem is keveset! Csak egyszer, egyetlen
egyszer legyen alkalmam, akkorát le fogok neki cseszni, hogy leesik a lábáról!
- Szöszke, ezen a bolygón vagy még? - vigyorog, majd elém tolja a pitét.
- Szöszke, ezen a bolygón vagy még? - vigyorog, majd elém tolja a pitét.
Nem foglalkozok vele, magamba kezdem erőszakolni a pitét.
Egy dolgot jól tud, főzni. Kiderült, hogy ez a csávó mindenhez ért...
mindenhez, vágjátok?! Fujtatok egyet, Lucy közben meg megint egy féltékenységi
rohamát éli. Nyugalom, Ravent akár tőlem meg is eheted, pukkancs! Visít megint,
közben Raven meg putyulgatja… Én meg sóhajtok, és gond nélkül vágok magamnak
még egy sütit. Tőlem annyit bőg ez az átok, amennyit csak akar.
Unottan nézem a szöszi húgom fejét, ahogy bőg tovább, és
közben a pitémet eszem. Még ez a fülsüketítő visongás sem tudja tönkre tenni a
pite tökéletes harmóniáját… nyammii! Hát ez nagyon finom. Lucy végre befogja,
mikor Raven az ölébe ülteti, és etetni kezdi. Én meg miután lenyeltem a pitém,
enyhe vigyorral állok fel, és bólintok.
Raven rám néz, én meg visszarivallok rá. Elvigyorodom, majd
ártatlanul pillogok, mert az ellenállhatatlan, ugyebár. Ő meg elhajtja a
tekintetét, én meg csak örülök annak, hogy én nyertem. Heh…
- Finom volt, köszi. – kuncogtam.
Eltrappoltam a hűtőig, valami piát kerestem… hmmm… Mit igyak? A választásom egy energiaitalra esik, kibontom, és beleiszok. Nagyon finom… és mikor megfordulok, majdnem kiesik a kezemből, amikor Ravennel találom szembe magam, akit majdnem lefejeltem,mert 3 centi távolság is alig van kettőnk közt.
- Finom volt, köszi. – kuncogtam.
Eltrappoltam a hűtőig, valami piát kerestem… hmmm… Mit igyak? A választásom egy energiaitalra esik, kibontom, és beleiszok. Nagyon finom… és mikor megfordulok, majdnem kiesik a kezemből, amikor Ravennel találom szembe magam, akit majdnem lefejeltem,mert 3 centi távolság is alig van kettőnk közt.
.- Ijesztgessél még! – nyafogok, Ő meg csak vigyorog, és kiveszi
a kezemből a szent innivalómat. - Hee?
- Tudod te mennyi az idő? – kuncog, majd beleiszik az innivalómba.
- Naa! Az az enyém volt! – nyüszítek és közben olyan szúrósan pillantok rá, hogy hihetetlen.
- Kérlek szépen, mindjárt hét óra. Ebben pedig koffein van, ami nagyon nem tesz jót a szöszi alvókádnak.
- Tudod te mennyi az idő? – kuncog, majd beleiszik az innivalómba.
- Naa! Az az enyém volt! – nyüszítek és közben olyan szúrósan pillantok rá, hogy hihetetlen.
- Kérlek szépen, mindjárt hét óra. Ebben pedig koffein van, ami nagyon nem tesz jót a szöszi alvókádnak.
Ellépek mellette, és nagyon nem vagyok boldog… Már
energiaitalt se ihat az ember, ha akar?! Ez köcsögség! De még mekkora!
Hát…fuh…idegesen baktatok fel, szerencsére a jelenlegi főellenségem se jön utánam…
Berontok a szobámban, majd becsukom az ajtómat, és az erkélyre igyekszem. A
házunk egy szép környéken van, bár elég messze a belvárostól. A városhatárban
lakunk, egy szép nagy házban.
Nagy, kétemeletes maga az épület. Csak az én szobámnak van
erkélye, és imádom is, hogy van. Nincs is jobb dolog, mint hogy kijöjjek ide
néha, és itt nézelődjek. Szeretek itt lenni…
Az erkélyemről látható, a kertünk mögötti erdő, ami nagyon szép, és nagy… Néha kimegyek oda barangolni…. Az én szépségemmel nem vetekszik, de azért nem mondom, hogy rossz hely.
Az erkélyemről látható, a kertünk mögötti erdő, ami nagyon szép, és nagy… Néha kimegyek oda barangolni…. Az én szépségemmel nem vetekszik, de azért nem mondom, hogy rossz hely.
Az erkélyemről tökéletesen rálátok az egészre. Esténként is
jó ide kijönni, csak hideg van… Igen, a hideg elég okot ad arra, hogy bent
pusztuljak meg. Ahogy nézelődöm, feltűnik pár holló. Fura… egy hét alatt több
hollót láttam, mint 1 év alatt, mióta itt élek. Biztos elszaporodtak… vagy
eltojásoztak. De mindig körülöttem vannak, ami azért tényleg nagyon fura. Vagy
tapadnak Ravenre, a neve miatt… Fekete Holló… Megnézném, milyen szülei vannak.
Nem foglalkozom a madarakkal, csak bámulok tovább… hamar
megunom, és bevánszorgok a szobámba, becsukom az ajtót, és levágódók a gépem
elé. Megnézem, mi történik a nagyvilágban… azaz, felnézek facebookra, instára,
meg mindenféle közösségi oldalra, ahol fent vagyok. De az ötlet elbukik.
Méghozzá ott, hogy Raven kopogás nélkül bejön a szobámba, felbassza a villanyt,
és leül az ágyamra.
Remek. Tanulni fogunk.- Tanulnod kell. – jelenti be.
- Valahogy éreztem. – és félretoltam laptopot.
De nincs kedvem. Nem akarok! Főleg nem nyelveket… hülyeség,
minek tanulok én franciául?! Sóhajtok, majd csak nézek rá….
- Cuccot elő. – sóhajt.
- Cuccot elő. – sóhajt.
Magamban szidom, mint a bokrot… rohadna meg… Sose hagy
pihenni… SOHA. Felállok, majd a polcomhoz lépkedek, és előveszem a szótáram, a
könyvem, meg a munkafüzetemet. Ő meg csak ül, és bámul maga elé. Én meg
legszívesebben agyon csapnám, de nem tehetem, mert… fuh! Utálom, hogy
felsőbbrendűnek érzi magát!
És beugrott, a mesteri, a foghatatlan, a tökély ötlet!
Melyik hetero pasi szereti, ha egy másik pasi tapogatja, meg mászik rá? Egyik
se! Ütőkártya! Zseni vagyok… egy igazi géniusz! Főleg, amilyen jó színész
vagyok…! Hát… ezek után… aki megkérdőjelezi a zsenialitásom, pofán törlöm az
öklömmel…
Tehát egy sármos, cuki, és nagyon édes tekintettel pillogok
rá, majd közel ülök mellé, és várom, hogy elkezdje mondani az anyagot… Ő csak pislogott egy kicsit, én meg tovább
néztem rá az édes , kicsit sem árulkodó fejemmel. Ő tovább nézett értetlen
fejjel, majd a fekete haja előre hullott, ahogy lehajtotta a fejét, és
elkezdett a mély karcos hangjával olvasni nekem franciául.
Keresztbetett lábakkal ültem, és a térdemen könyököltem,
mint aki nagyon szenved… Hihetetlen, milyen tökéletes színész vagyok! Most
mondja valaki azt, hogy nem! Talán olyan 3 percig olvashatott, mert tök
véletlenül egy rohadt hosszú szöveget választottam… háháh ... Elkezdte
lefordítgatni, én meg elkaptam a tökéletes alkalmat, és feltérdeltem. Támadás
indul, hollósrác!
Nem nagyon vette észre, szerintem azt gondolta, hogy épp
valami lapért megyek, vagy nem tudom… A lényeg, hogy erre sem figyelt fel!
Ezért már minimum egy grammy díj jár már! És miközben olvasott, lassan mögé
másztam, és átkaroltam a nyakát, de úgy, hogy az aranyat érő ajkam a nyakának
nyomtam, és azon húztam végig, itt-ott egy két puszit hagyva.
Jó, ilyet még csajokkal is alig csináltam, nem hogy pasikkal…
de hát, ha egyszer el kell innen küldeni, akkor el kell! Nem számít, mekkora az
áldozat! Lassan simogattam a vállát a két kacsómmal, és puszilgattam a nyakát. Na
csak arra nem számítottam, ami ezután következett…A könyvem a földön ért célt,
és én meg már el voltam fektetve az ágyon, Raven felettem, és valami hihetetlen
perverz vigyorral nézett rám.
A hideg keze a pólóm alá csúszott, és a hasfalam simogatta. Meg se tudtam nyikkanni…
Raven a pasikat szereti?! Mi a fasz?! Ember, neked sikítozva kellene kifutni a
világból, hogy rád mászott egy pasi! Nem, ez még a saját hasznára építi az
egészet, és… jézusom, mit akar csinálni?!
Nekem simul, én meg elkezdek hihetetlen módon ficánkolni
alatta. Ez most kajak meleg?! Ne basszatok már fel! Én meg még rá is másztam…
Jó, vágom én hogy kibaszott jól nézek ki,meg minden, de elég nekem a sok csaj,
nem kell egy pasi! Ő meg maga alá szorít, az ágynak nyom, minden menekülési
lehetőségem elzárja, és vigyorog rám.
Tovább néz rám, mg az ajkát is megnyalja, n meg mindjárt
tökön rúgom… azaz rúgnám, de nem tudom. Mert ez a köcsög buzi még le is szorít,
és úgy bámul rám.
- Na ez nem jött össze, Szöszi. – nevetett halkan.
- Te a fiúkat szereted?! – kérdezem halkan felháborodva.
- És ha igen? – elbillenti a fejt jobbról balra, és úgy méreget a kék szemgolyóival.
- Na ez nem jött össze, Szöszi. – nevetett halkan.
- Te a fiúkat szereted?! – kérdezem halkan felháborodva.
- És ha igen? – elbillenti a fejt jobbról balra, és úgy méreget a kék szemgolyóival.
Mocorgok ezerrel, de csak nem enged el…
- Engedj el! Ha ezt… - nem tudom
befejezni, mert félbeszakít.
- Na mi lesz, cica? Szétkürtölöd, hogy rád mászott egy faszi? Ugyan már…. Te másztál Rám. – hihetetlenül fölényesen dumál…
De igaza van! Jó, nagy gázban vagyok! Nagyon, nagyon, nagyon nagy gázban! Fuh…miért vagyok ilyen hülye és meggondolatlan?!
- Na mi lesz, cica? Szétkürtölöd, hogy rád mászott egy faszi? Ugyan már…. Te másztál Rám. – hihetetlenül fölényesen dumál…
De igaza van! Jó, nagy gázban vagyok! Nagyon, nagyon, nagyon nagy gázban! Fuh…miért vagyok ilyen hülye és meggondolatlan?!
Esküszöm, mindjárt elbőgöm magamat… mekkora gázban vagyok, most
úgy komolyan?!
- Baszd meg… - nyöszörögtem.
- Ugyan már... Hallgatok, valamiért cserébe. – mosolygott.
- Bármit megkapsz, csak kérlek, ne mond el senkinek! – morgok.
- Baszd meg… - nyöszörögtem.
- Ugyan már... Hallgatok, valamiért cserébe. – mosolygott.
- Bármit megkapsz, csak kérlek, ne mond el senkinek! – morgok.
Rám néz, jó perverzen, én meg majd meghalok… ugye... nem, én
nem fekszem le egy pasival se! Nővel se voltam még, nem hogy csávóval! Ne… ne
tegye ezt velem! Nincs valahol egy replay gomb?!
- Minden héten… kétszer randizol velem! – vigyorog rám.
Még a vér is belém fagyott, és elsápadtam…most komolyan?! Randiznom kell vele…hetente két alkalommal?! Ez… nincs más választásom.
- Minden héten… kétszer randizol velem! – vigyorog rám.
Még a vér is belém fagyott, és elsápadtam…most komolyan?! Randiznom kell vele…hetente két alkalommal?! Ez… nincs más választásom.
Nagyot nyeltem, és szomorú pillantást vetettem rá…bociszemek!
- Ne könyörögj, mert a végén még meg…
- Jó,jó,rendben! – hadartam majd eltakartam a fejem.
- Jó fiú…- suttogta a fülembe.
- Ne könyörögj, mert a végén még meg…
- Jó,jó,rendben! – hadartam majd eltakartam a fejem.
- Jó fiú…- suttogta a fülembe.
Ne… ne, hagyja ezt abba! Már most elegem van… Hogy lehetek
ennyire tökéletes testben, ennyire hülye?! Elrontottam mindent!
- Ja…és ha bárkinek is köpsz…mindenkinek elmondom. – vigyorgott, majd lemászott rólam. – Na… viszont ma békén hagylak a franciával. Viszont holnap, randizni viszlek. – mosolygott.
- Mi?! Mikor?! Lucyval mi lesz? – keresek mentsvárat.
- Ja…és ha bárkinek is köpsz…mindenkinek elmondom. – vigyorgott, majd lemászott rólam. – Na… viszont ma békén hagylak a franciával. Viszont holnap, randizni viszlek. – mosolygott.
- Mi?! Mikor?! Lucyval mi lesz? – keresek mentsvárat.
Ő meg csak kuncog, majd megsimogatja az arcom.
- Az egyik barátnője születésnapi buliján lesz. Szóval bőven lesz időd az első randinkat kiélvezni, Szöszi. – kacsint rám, én meg mindjárt elásom magam. – Na megyek haza. Szia, Luke. – mosolyog, majd kuncogva kimegy.
Idegesen a párnába csapom magam, és ide-oda csapolódok…Elegem
van… Miért mindig a jókkal történik ilyesmi?! Feladom… Rohadj meg,Raven! De nem
tehetek semmit… randizni fogok vele. Semmit se tudok csinálni…fuh… Valaki
mentsen meg!- Az egyik barátnője születésnapi buliján lesz. Szóval bőven lesz időd az első randinkat kiélvezni, Szöszi. – kacsint rám, én meg mindjárt elásom magam. – Na megyek haza. Szia, Luke. – mosolyog, majd kuncogva kimegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése