2. fejezet - Bébiszitter Para

2. fejezet – Bébiszitter Para

Tesin épp kosarazunk, nem tudok koncentrálni, és kattogok… hogy min? Pár perc, és csöngetnek, értem jön az a hülye bébiszitter, és akkor ne legyek kiakadva.  Ááááá, én soha. Lucas James?!  Aki nyíltan állítaná, hogy én ki vagyok akadva valamin, akkor elég valószínű, hogy kiröhögöm. Én mindig laza vagyok… A FASZT.

Tipikus tulajdonságom, hogy mindenen parázok, de csak is kizárólag magamban. Hisztizni is csak elzárva szoktam. Egy cuki pasi, akkor cuki, ha tökéletes…keh,én az vagyok. Igen, szeretem magamat, nem is kicsikét. De hát az okom is megvan rá, kérem szépen!

Focizunk, mert ha kosarazunk,mindig veszekedés a vége,hogy melyik csapatba legyek…csapatkapitánynak lenni kibaszott jó dolog! Főleg, hogy senki fel se érhet az én tehetségemhez…épp ezért sose kosarazunk…köcsögség!

Nekem rúgják a labdát,én sietve viszem előre…Szinte sprintelek, annyira sietek…elérem a kaput,lendíteném a lábam,és abban a szent pillanatban kicsengetnek…az állás,így 3 : 3. Így döntetlenben egyezünk ki…azaz egyeznek,én meg vagyok győződve arról,hogy ha nem csöngetnek ki,tuti,hogy nyerünk. Mert ez így is van!

Beállunk sorakozni. Természetesen, én állok a sor elején,mert a magam 175 centijével én vagyok a legmagasabb. Még egy ok, hogy mindenki felnézzen személyemre!Megkapjuk az utasítást,hogy menjünk öltözni…újra rám tör a para.

Szerencsére a lányoknak, és a fiúknak külön van tesi,így csak a spanjaim látnak ilyen állapotban,de nekem az is bőven elég sok! Fujtatok egyet, majd sápadt fejjel megyek az öltözőbe… Mit csináljak?! Miiit?! Mi a faszomat tegyek, te jó isten…gyűlölök mindenkit! Halljon meg mindenki! Egyedül akarok maradni! Sárgaházba fogok kerülni… legalább én leszek a leges leghelyesebb őrült a világon! Már most is az vagyok...

Előre sietek, és felbandukolok a tornacsarnok folyosójáról egy lépcsőn az öltőzőbe és feltépem az ajtót…mit mondjak nekik?! Valaki! Segítség... Levágódok a helyemre… én ülök az ajtóhoz a legközelebbi padon, így rögtön le is dobom magam, és gyors öltözködésben kezdek. Letolom a nadrágom, lerúgom a cipőmet, majd a farmerem húzom fel.

Az övemmel baszakodtam, mikor bejöttek a többiek… néztek rám, mintha nem láttak volna még fehér embert, majd én meg hülye fejet vágtam.
- Mi van? - morogtam ők meg csak besiettek.
- Jól vagy ember? Tiszta sápadt vagy… jól érzed magad?

A tökéletes indok! Ez az! Kapok is az alkalmon, és úgy teszek, mintha megszédülnék. Rögtön két srác lép mellém, és elkapnak… Háhá, hogy ezek mindent elhisznek!
- Luke! Luke!Jól vagy?-kérdezget Will, és leültetnek a padra.
- I.. igen, csak…kicsit nem…- susogom úgy,mint aki a halálán van.

Mindenki legyezni kezd…asszem mostantól minden tesi után rosszul leszek!Tökéletes ötlet!
- Ne... nem kell… - nyüszítek. - Jól vagyok,nem para…

Még egy kicsit győzködni kell őket, de aztán végre kimásznak a személyes teremből. Mekkora fasza gyerek vagyok, most, na? Lassacskán átveszem minden ruhám… felveszem a táskám is. Elköszönök a srácoktól… Mély levegő, mély levegő… Profi vagy Luke! Magamba fojtom a kuncogást, és elindulok le a parkoló felé. Kivételes alkalom,hogy nem a főbejáratot használom.. Kiosonok, és körbenézek.

He? Nem küldték volna el? Itt nem látok senkit…Hééé! Nem fogok hazagyalogolni baszki! Idegesen állok, és várok… itt egy lélek sincs! Trappolok, és a lábammal gyártok hangokat... Ezt nem hiszem el! Nem, nem, nem, nem! A húgom hangjára figyelek fel, de hát majd idejön… tovább basztatom a telefont,aztán egy kéz csap el előttem,én meg majdnem szívrohamot kapok.
- Mi a fa…

A húgom egy pasas mellett áll,és az Ő lábába kapaszkodik. Felnézek a férfira…azaz,szembe nézek vele,mert egy magas velem. Talpig feketében van, a haja is fekete, a szeme világoskék…Egy sima póló van rajta,egy szűk farmerrel,meg egy bakanccsal…pár színes karkötője van,meg egy sima bőrdzsekije. A bébiszitterem (nem elég hogy van) faszi?! Komolyan?!

Engem a fentiek nagyon utálhatnak… de tényleg! Ez köcsögség… Nem tudom, hogy mióta bámultam már rá, de még a nyálam is kifolyt…Nem, nem azért! Csak mert nem csuktam be a szám! Megrázom a fejem, ő meg csak elereszt egy mosolyt.
- Ezt bóknak veszem. – nevetett halkan. - Lucas, ugye?

Milyen mély hangja van… Mint egy medve! És nekem ő lesz a bébiszitterem?! Elmúlt már egyáltalán 15?! Ez így…fuh! A megjegyzésére megrázom a fejemet… Ha ez egyszer is keresztbe tesz nekem, megölöm! Annyira olyan… olyan feje van,mint aki gyerekeket eszik! Jó,tényleg jól néz ki…Nem annyira, mint én,de hát fogjuk rá,hogy én vagyok a hercegnő, ő meg az egyik udvarhölgyem.

MIIIII A FASZ?! Én most komolyan… lehercegnőztem magamat?! Én?!  Én a király vagyok, minimum! Mondom én, sárgaházba velem!
- Hahhóó… - rázta meg a kezét a szemem előtt, én meg ijedten felmozdultam.
- Igen… Én vagyok Luke. – mondtam.

Na de gyerünk, spurizzunk! A végén még meglátnak a haverjaim! Elindultam a kocsik felé… Túl nagy magabiztossággal. Megtorpantam… melyik is az… övé? Pislogok, és arra figyelek fel,hogy két holló ül a suli ablakán,és engem bámul.

- Amúgy én Raven vagyok. Én leszek a bébissz…
-  Ki ne mond! - szisszentem fel.

Erre csak felnevet… és úgy néz rám, mint ahogy a csajokra szokás… Ne nézz így, nem vagyok a csajod! Sőt, én leszek a legrosszabb…! A húgomat felemeli,és tovább néz rám, mintha valami hús lennék…megértem én ha gyönyörködik, én is ezt tenném a helyébe,  de ne ilyen nyilvánvalóan baszki!

Elindul egy kocsi felé, én meg követem. Meglepő módon még a kocsija is fekete… hehe. Leteszi Lucyt, aki már is úgy néz rá,mint egy istenre. Jól van hugica, megtapsollak mindjárt! Még istenítsd ezt a majmot, aki tönkre fogja tenni az egész életem!

Kinyitja a szép kis kocsit, én meg az anyós ülésre huppanok be. Ez a kocsi gyönyörű szép! De tényleg! És a gazdája is durván jóképű… Legalább mondhatom, hogy a haverom… Észre se veszem, de megint őt bámulom, de az egyént nem is zavarja, sármosan visszanéz rám.

Aha! Megvan már! Ez egy pedofil köcsög, és el akarja érni, hogy megbízzak benne, aztán elviszi a húgom! Tudom ám! Akkor viszont minden erőfeszítés hiába van, kedves Raven furcsa csávó úrfi,mert tőlem akár elvihetnéd most is!

Elkapom a fejem… Majd csak a szemem sarkából nézem. Miért bámulom? Talán ha valami kifogót találok rajta, akkor majd… majd elküldöm innen! Fel a holdra! Igen ám,féljen mindenki! Sóhajtok, ő meg megnyalja az ajkait,és úgy indítja be a kocsit.
- Mi a teljes neved? – nem nézek rá, kifele bámulok az ablakon.

Először csak fél szemmel rám néz, de az a mosoly még mindig ott ül a képén… Megint őt nézem… Nem foglak bámulni,baszd meg! De szinte nem tudja nem őt nézni az ember. Baszki, reflex, jó?!
- Raven Black. – mosolyog, majd tovább bámulja az utat.

Tuti ki akar akasztani! Tuti biztos!
- Mikor lesz edzésed? – sóhajt, mikor egy piros lámpához érünk.
- 4kor kezdünk. De félre kell ideérnünk, mert át kell öltöznöm. – sóhajtom,miközben már az ablakon kieső részeket stírölöm..

A fekete hajú erre csak felnevet halkan, és rám pillant.
- Nehogy már neked fél óra keljen még levetkőzöl, meg átveszed a cuccod… - jót szórakozik magában, de én ezt teljesen komolyan gondolom!
EZ nem fog tökéletesen kinézni, ha nem készülődök minimum 30 kicseszett percet! És igen, nekem edzésen is baromi jól kell kinéznem!

Ő csak meg vigyorog tovább… jól van! Végre zöldre vált a lámpa, mi pedig gördülünk tovább egészen hazafelé. Hadd ne kelljen ragoznom, hogy Lucy végig az egyik Barbie mese betétdalát énekelte…és a hugicám híres a hihetetlen borzasztó hangjáról,így majdnem megőrültem.

Raven egész végig vigyorgott… Vagy tetszett neki a húgom hülyesége, vagy máson szórakozott jól... fura ez a srác. Rendkívül örülök, hogy nem a mi sulinkba jár, mert komoly ellenfelem lehetne. Az alkatunk hasonló, de neki nem olyan férfiasan aranyos az arca, mint nekem. Az Ő arca hihetetlen férfias, a fekete tincsei félhosszúan lógnak az arcába, a bőre hófehér, a szemei rikító világoskékek.… egyetlen pattanás,vagy bármi, semmi hiba nincs az arcán… Olyan, mint egy holló…

Talán 15 perc volt az út, de hazaértünk. Kiszálltam a kocsiból, és körbenéztem. Oké, eddig majdnem minden normális… Raven is kiszáll, majd kinyitja a húgomnak az ajtót, az, meg mint egy hercegnő vigyorog magában,és a szoknyáját gyűrte lányos zavarában…még az arca is kipirult. Én nem közel sem kiskirályosan becsukom az ajtót, és elindulok befelé.

A húgom visít, mint egy nem tudom mi, de az egyszer biztos, hogy rohadt hangosan csinálja, és ez idegesít. Visít tovább.
- Kussoljál már el! – morranok rá idegesen, az meg csak néz rám.
Néz, néz, néz… aztán elkezd bőgni. Remek, most meg én leszek a szar…

Raven lép oda hozzá, és próbálja megnyugtatni, én meg gond nélkül bebaszom az ajtót magam mögött, és bemászok a konyhába. A hasam simogatom, mert már kezdek félni, hogy a cuki kockáim helyén valami más lesz…egy kicseszett lyuk!

A pulton hagyták. Sült krumpli, fasírt, rizs, uborkasaláta, és van még valami más cucc is… PITE! Rögtön az édes álomsütemény után kapok, de egy másik két kapja el, és visszahúzza a kacsóm.
- Előbb rendes ételt, utána majd tömöd magad vele… - kuncog mögöttem Raven, majd hátrébb rángat.
Azaz, lágyan húz, és közben megveregeti a hátam… kapsz még ezért… de még mennyit!

Morgok, majd csak azért is a pite után próbálok kapkodni, de nem érem el. Sőt, ahogy megszólalnék, két krumplit nyom a számba. Mérgesen levágódok az asztalhoz, és várom, hogy végre megízlelhessem az áhított süteményt, de nem fogom, sőt, perpillanat a krumplit eszek, amit ez a fekete öltözékű gyökér nyomott a számba

Szed nekem enni, majd magának is, sőt, ha jól látom a húgomnak is szedett,majd leteszi az asztalra, és kiabál Lucynak.
- Lucy! – Ravennek mért ilyen mély a hangja? – Eszünk!
A halál se fogja megvárni, még ezek leülnek, meg mit csinálnak, rögtön tömni kezdem magamat. Jó, ez nem éttermi, azt érezném… de nem is anyámék csinálták. Hát akkor?

Raven mosolyog rám, és nézi, ahogy mohón zabálok. Engem nem veszel le a lábamról azzal a kiskutya képpel az arcod helyén! Lucy már a koronájával a fején ül, és épp Ravennek dumál, azaz inkább dicsekszik. De a fekete csak bólogat, néha-néha bókol… De folyton engem néz. Én meg rideg képpel tömtem be a kajámat.

Nyúlnék a pite után, de közben azért Ravenre pillantok… ő meg csak mosolyog.
- Ehetek? – pislogtam.
- Már hogy ne ehetnél? – kérdez vissza. – Málnás… a kedvenced, nemde?
- Honnan…- pislogtam.

Hadi lábon állok magammal… ha málnás pitéről van szó, akkor sajnos nem én vagyok az úr a testem felett… tehát mielőtt beszéltem volna, már tömtem is magamba… Lucy meg megint elkezdett sikítozni, mert nem ő van a középpontban. Raven már rá figyel egy kicsit… én meg addig megeszek még egy pitét…és fullosan tele van a pocakom.

Jólesőt sóhajtok, amire Raven azonnal felkapja a fejét, és vigyorog.
- Finom volt, köszönöm. – felállok, és felveretek a szobámba.
Maradt fél órám, addig le kellene zuhanyoznom, átöltöznöm, meg talán pihenni… Lucyt amúgy is mindjárt küldik aludni, Raven meg nem tudom, hogy mit csinál majd magával, remélhetőleg nem málnás pitét eszik majd, mert az az enyém.

Valami zenét teszek be, én az ágyamra dőlök… Valahogy el kell tüntetnem Ravent! Olyan fura… az egész…mintha…NE GONDOLJ MÁR HÜLYESÉGEKRE,LUKE! Olyan hülye vagyok…

I hate feeling like this

I'm so tired of trying to fight this

I'm asleep and all I dream of

Is waking to you.